Sólyomszem fiával készült a nagy útra. Ősi rend szerint zajtalanul pakoltak a kenujukba. Nagyapó így intette unokáját a nagy út előtt: -Figyelj, kövesd apád minden mozdulatát. Közelben fészkelő gerlepár fejcsóválva figyelt egy darabig, de most már ők is rendben találtak mindent. Az utazók nagyanyó takarójával betakarták kenujukban gondosan összerakott holmijukat. Szép Nap, Sólyomszem felesége egy pillanatra ottfelejtette szemét fián, a kis harcoson, majd mosolyogva tovaröppent. Apa és fia – mint minden évben – elindult, hogy együtt legyen a nagy tanítómesterrel, a Természettel. Az apa a fiára, a fiú az apjára figyelt és ez így volt jól. Elkezdtek evezni, nézték a tájat, összegabalyodtak az emlékek, az együtt látott naplementék, az együtt hallgatott patakcsörgedezés és az együtt megélt mindazon szépség, amely a világ kezdete óta itt van és akkor is itt lesz, ha ember már nem lakik ezen a földön. Lassan tovatűntek az esti szürkületben.

írta: Pereházy Pál – Pepe